Padlizsánkuckó – személyes receptblog

Projekt: padlizsankucko.hu

Ez a projekt nem üzleti kalkuláció alapján született. Nem azért indítottuk, hogy influencerek legyünk vagy pénzt keressünk vele. Egyszerűen: ha már főzünk otthon finom fogásokat, legyen egy hely, ahol ezek megmaradnak.

Honnan a név?

A padlizsán szeretetét nem otthonról hoztam. A férjem ismertette meg velem – pontosabban az anyukája és az ő zseniális padlizsánkréme. Aki egyszer megkóstolja, az érti. A kuckó pedig az, ami: egy meghitt kis sarok az internet végtelenében, ahol az ételek otthon vannak.

Hogyan működik

A férjem főz, ő a receptek lektora is. A többi az én dolgom: fotó, szöveg, weboldal. Nem gyártunk tartalmat csak azért, hogy legyen poszt – azt rakjuk fel, amit kipróbáltunk, megszerettünk, és rendszeresen főzünk. Olasz, mediterrán, magyar – ami épp az asztalra kerül.

Minden recepthez próbálok egy kis személyes bevezetőt írni. Honnan jött az ötlet, miért szeretjük, mikor készítjük – vagy valami érdekességet a recept történetéről, egy adott hozzávalóról. Az étel nem csak recept – van mögötte történet.

A fotókról őszintén

A foodblogger fotók egy külön műfaj: 860 toboz, három rongy, öt cserép növény, és valahol középen az étel. Egy ideig én is próbálkoztam a beállított képekkel, aztán rájöttem, hogy ez nem mi vagyunk.

Az étel van a fókuszban. Emberközelien, úgy, ahogy az asztalra kerül. És őszintén? Ha kész az étel, meg kell enni. Nincs idő húsz percig rendezgetni a hátteret.

8-10 év, nulla forint hirdetés

A blog már közel egy évtizede fut, és egy személyes kísérlet is lett belőle: mennyi látogatót lehet hozni pusztán SEO-val, mindenféle anyagi befektetés nélkül?

Az eredmény? Vannak receptjeink, amik jobban rankelnek, mint a nagy, erős receptgyűjtő oldalak. A Pasta alla Norma például – és igen, a padlizsán itt is főszerepet kap – egész szépen teljesít a keresőben.

A legnagyobb tanulság: foglalkozni kell az oldallal. Amikor van rá idő és energia, jönnek a számok. Amikor nincs, akkor is csepeg valami – de a különbség látszik.

Az örök dilemma

Az oldalon nincsenek hirdetések. Tudatosan. Nem akarom, hogy az olvasási élményt bannerek zavarják meg, hogy a recept közepén valami villogjon.

Lehet, hogy egyszer lesz egy „vegyél nekünk egy kávét” gomb – egy lehetőség azoknak, akik szívesen támogatnák a munkát. De monetizálni? Nem akarom. Ez az oldal nem üzlet. Ennek lelke van.

Ez egyébként örök dilemmám: a marketinges énem tudja, hogy lehetne ebből bevétel, a másik énem meg tudja, hogy akkor elveszne valami, ami most megvan.

Játszótér is egyben

Ez az oldal nemcsak receptblog, hanem fejlesztői játszótér is. Itt próbálok ki új funkciókat, tesztelek ötleteket. A technikai alap WordPress Astra téma és WP Recipe Maker – egyszerű, letisztult, gyors.

A legújabb fejlesztés: egy „mit főzzek ma” random recept generátor, ami kategória szerint is szűr. Ha nincs ötleted vacsorára, megoldja helyetted.

Scroll to Top