Amikor a bor és az olasz nyelvvizsga találkozik

Projekt: szendei.hu

Edinával egy olasz nyelvvizsgán találkoztunk – mindketten a B2-es CILS vizsgát tettük le, ekkor még nem sejtettük, hogy sikeresen. A vizsga szünetében kiugrottunk egy jó olasz kávéra oldani a vizsgastresszt. Beszélgettünk, kiderült, hogy borászati technológiával foglalkoznak, illetve az is, hogy én mivel :). Amikor később a weboldaluk megújítására került sor, felkerestek.

A kiindulási pont

A régi weboldaluk inkább csak egy animált névjegykártya volt, minimális információval. Egy B2B cégnek, aki innovatív technológiát forgalmaz borászatoknak, ez nem volt elég.

A sablon, amit régóta kinéztek

Edináék már korábban kiszemeltek egy WordPress sablont, ami tetszett nekik. A sablonoknál mindig van egy kis izgalom: vajon elég rugalmas lesz, vagy bele fogunk ütközni a korlátaiba? Szerencsére ez jól alakult – a testreszabás simán ment, és az eredmény pont olyan lett, amilyennek elképzelték.

Ami később jött: a dokumentumtár

Az alapoldal után kiderült, hogy rengeteg brossúrájuk, tájékoztató anyaguk van, amit eddig egyesével küldözgettek az érdeklődőknek. Kifejlesztettünk egy letölthető dokumentum szekciót, ahonnan az ügyfelek maguk tölthetik le, amire szükségük van. Kevesebb adminisztráció nekik, kényelmesebb az ügyfeleiknek.

Scroll to Top