Kell még idő, hogy ne érezzük azt, mindjárt benézel az ablakon tágra nyílt, szomorú szemekkel. Kell még idő, hogy elfogadjuk, nem fogsz többé kettőnk közé furakodni a kanapén. Még mindig van egy fehér szőrszál, ami olykor előbukkan s vele együtt egy könnycsepp is a szemünkben. Az a 13 évnyi kaland nem törlődik ki az ember szívéből.
Egy elázott vakarcsként találtak rád, de én már csak szárazon láttalak. Egy kis energiabomba voltál, aki azonnal betöltötte a teret a nappaliban. Mojo cica voltál, büszkén járőrőztél a territóriumodon, és minden újdonságot azonnal ellenőrizned kellett. Kiváncsiságod miatt lettél Kiwi (nem szimpla vével, mert az snassz, ugye!?).
Túléltük a tinikorszakot. Igen, ott akadtak összetűzéseink, de ez minden családban megesik. Végül megtanultad, hogy függönyönlógás, kanapétépés, asztalonjárkálás, konyhábóllopás büntetendő dolog. Törvénytisztelő macskapolgárként be is tartottad ezeket a szabályokat. Soha nem hittem volna, hogy létezik olyan macsek, aki képes megálljt parancsolni belső hangjainak és nem feszegeti a határokat.
A tinikor elmúltával szép, hatalmas hiúz méretű macska lettél. A dokibácsi is mindig ezt mondta, amikor a dobozból kihúzott: “Meddig tart ez a macska?!”.
Szabad mondanom, hogy kicsit lusta voltál? Vagy inkább a pihenést választottad a műegerek és plüsshülyeségek helyett? Persze ott volt Bernard is, a kistesó, akit sokszor helyre kellett rakni. Ez bizonyára sok időt és energiát emészthetett fel. De jó tanára voltál, mindig felnézett rád és ragadtak rá a macskaságok rólad.
Kiwi és Börni bentről élvezik a napot
Nagyon muja macsek voltál, nem bántásból írom ezt. Láttam, hogy a nálad kisebb kandúr elől a bokrok közé menekülsz, miközben az öcséd nekiront és lerendezi a nálánál méretesebb szörnyeteget. Nem voltál nagy harcos – nem bántuk – de néha talán jobban kiálhattál volna magadért és kevesebb sérülést szedtél volna össze. Egyszer meg a saját szádat haraptad el, szóval néha vendégeskedtünk a dokinál.
Egyszer eltűntél egy viharos augusztusban és három napig nem láttunk. Nagyon megviselt minket. A harmadik napon jelentél meg törött lábbal a teraszon, ami három havi ketreclakást jelentett neked. Nem is tudom, hogy bírtad ki, de nagyon hősiesen viselted a kis helyet, a tölcsért és persze a fájdalmat. Szerencsére felépültél és még jó pár évig együtt tévézhettünk a kedvenc kanapédon.
Sajnos 2018 nyár végére legyengültél, méltóságteljesen viselted a fájdalmakat, próbáltuk enyhíteni a szenvedésed, de sajnos visszafordítani nem tudtuk a betegséged. 2018. október 8-án itthagytál minket. Rettentően hiányzol!
Szeretnénk a végtisztességet megadni neked, így a kedvenc bokraid árnyékában helyeztünk örök nyugalomra. Egy “emlékművet”is állítunk tiszteletedre.
Nagyon köszönöm, hogy a rajzomat Dorka örökre beleégette egy fadarabba és nem egy sablonos “Itt nyugszik Kiwi” fejfád lesz.
